Pályázati felhívás iskolák számára!

Szeptember 20-án éjfélkor lezárult az iskoláknak szóló pályázat beadási határideje. Köszönjük a sok jelentkezést, munkatársaink elkezdték a feldolgozásukat. Hamarosan jelentkezünk!

A NEO Magyar Segítőkutya Egyesület az Emberi Erőforrás Minisztériuma támogatásával szakmai, érzékenyítő (térítésmentes) programsorozatot valósít meg a 2014/15-ös tanévben, melyhez várja együttműködő iskolák jelentkezését (minden tanintézménybe egyszer látogatunk el).

A PROGRAM LEÍRÁSA

Programunk célja, hogy hallás-, látás- és mozgássérült előadóink közös ismeretterjesztő foglalkozás keretein belül hozzájáruljanak a fogyatékos emberek elfogadtatásához, esélyegyenlőségének elősegítéséhez. A program keretén belül különböző sérüléssel élő gazdák és segítőkutyáik látogatását valósítjuk meg közintézményekben, tanintézményekben, és ezek a foglalkozások során többféle sérülés típussal ismertetjük meg a diákokat és az érdeklődőket A sérüléssel élők helyzetének bemutatása – a segítőkutyáik révén – nyitott megközelítést tesz lehetővé, ami különösen fontos, hiszen a fogyatékosságokat tabuként kezeli sok esetben a társadalom.

A tréningen saját élményeken keresztül mutatjuk be:

  • mit jelent jelent az akadálymentesítés mozgás-, hallás- és látássérültséggel élők számára,
  • milyen segédeszközöket használnak a különböző fogyatékossággal élők,
  • hogyan tudnak mások segítséget nyújtani számukra,
  • miben különböznek, és miben egyeznek az egyes sérülés típusok,
  • a sérülések ellenére az épekkel együtt közös a világunk.

Célunk nem csak a fogyatékosok társadalmi integrációjának elősegítése, hanem az ép iskolás gyermekek szociális készségének fejlesztése (pl. elfogadás, segítőkészség, empátia), személyiség-, közösségfejlesztés. Törekszünk a változatosságra és a különböző igények figyelembevételére: a speciális tanóránk módszerei között szerepelnek interaktív és szituációs játékok, kiscsoportos megbeszélések, segédeszközök kipróbálásának lehetősége, közös csapatépítő foglalkozás egy-egy négylábú „játékvezetővel” (pl. paraagility akadálypálya), valamint egy rövid segítőkutya-bemutatót is láthatnak a tanulók.

A program egy foglalkozásból áll, egy osztály számára 45 percig tart. Egy intézményben, a fogyatékossággal élő gazdák és a segítőkutyák kapacitásától függően, 2-3 foglalkozást tudunk vállalni (2-3×45 perc). A csoportdinamika befolyásolja a programunk sikerességét, így osztályokat összevonni, bontani nem tudunk, a tematikát egy osztályközösség számára építettük fel.

PÁYÁZÓK KÖRE

Budapesti és vidéki tanintézmények (részvételi kör: a tanintézmény döntése szerinti osztályok, a tanulók 6-18 évesek lehetnek).

A PROGRAM HELYSZÍNE

A segítőkutyák bevonásával tartott egy-egy foglalkozást az adott, nyertes fogadó intézmény épületében bonyolítjuk le (pl. tornaterem, osztályterem).

IDŐKERET

Egyesületünk a 2014/15-ös tanévben összesen 30 osztályt látogat meg a program során, mely nem jelent anyagi terhet a fogadó intézmények számára (a tényleges útiköltségünk finanszírozása az Emberi Erőforrás Minisztérium támogatásával valósul meg).

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ

2014. szeptember 20.

A JELENTKEZÉS MENETE

A felhívás és a hozzá kapcsolódó online jelentkezési lap elérhető ide kattintva, ezt kérjük kitölteni. A szakmai és gazdasági szempontú értékelést követően a honlapunkon olvasható majd a programba bekerült intézmények listája, ezenkívül minden intézmény emailen értesítést kap a döntéssel kapcsolatban. A programban való részvételhez intézményvezetői hozzájárulás kötelező (együttműködési megállapodás). Az értékelés lezárultjával a kapcsolattartónk felveszi Önökkel emailban a kapcsolatot. Amennyiben a hozzájárulás nem érkezik meg a kapcsolatfelvételtől számított 15 napon belül, akkor az Egyesület helyette más pályázót választ.

Az értékelés szempontjai:

  • motiváció
  • intézmény földrajzi elhelyezkedése (rendelkezésre álló útiköltség-keret)
  • előnyt jelent: a parkolóból akadálymentesen megközelíthető terem és kerekesszékkel is használható mosdó az intézményben vagy az iskola környékén

JELENTKEZÉSI LAP elérhető ide kattintva.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Honlapunkon: www.segitokutya.net

Facebook-oldalunkon: www.facebook.com/segitokutya

Emailben: Loványi Eszter (lovanyieszter@segitokutya.net)